Ava.

.érzelmi tenger

kattanás.

amikor úgy érzed hogy az életed egy olyan szakaszában vagy amikor egymás után több pofon is ér akkor könnyen abba a hibába eshetsz hogy magadba zuhansz. ez butaság. ez nem segít nem kell, természetesen adhatsz magadnak egy-két hetet amíg depizel és gondolkodsz mi is a hibád, és talán azt a két hetet a barátaid is hősiesen túlélik melletted téged támogatva. De! eljön az a pont amikor valami kattan és azok az okos mondatok amik ezeken a borús napokon is megtalálnak, végre értelmet nyernek.. gondolok itt például arra hogy akiknek melletted kell hogy legyenek melletted lesznek, vagy például a szél kis tüzet eloltja a nagyot viszont tovább táplálja, de a legfőbb talán az hogy aminek a tiédnek kell lennie az úgyis a tiéd lesz! ...igen a nagy Ő is

Meglepő lehet ez a hangvétel... de nálam is volt egy kattanás egy szakítás után, és most 2 hétre rá egy fiú-lány barátság szakításakor, mert a fiú többet érzett. Igen nehéz dolgok így... de mégis most valami kattant és talán beállt a helyére.

Nem akarok azon gondolkodni hogy hogyan is találkozhatnék a volt barátommal és hogyan beszélhetnék vele, mert elrontottam és szeretném megpróbálni újra, hanem egyszerűen hagyom történjenek a dolgok. Tudom ha találkoznunk kell találkozni fogunk és ha úgy kell lennie együtt fogunk megöregedni. Sőt most olyan is van bennem, hogy nem nyivákolhatok hogy, neee ne beszéljünk többet mert én még akarok beszélgetni, hanem hagyom hogy menjen. Ha úgy van visszatér. Tiszteletben kell tartanom a döntését.

késő.

szeretnénk hogy szeressenek.

szeretnénk hogy odafigyeljenek hogy meglepjenek azzal hogy csak váratlanul bekopognak az ajtón, meglepjenek azzal hogy ott vár amikor megérkezel.

sajnos ez nem ennyi ha te nem adsz ő nem fog meglepni ha nem biztos benned. Merned kell, azért hogy merhessenek. Szomorúan írom most ezeket a sorokat mert én nem mertem szeretni és elrontottam. és tudom hogy így nem várhatom azt hogy akár a szakítás után egyszer csak elém álljon, hiába is tudja hogy mikor érkezem meg és hiába követi hogy mi történik velem. Hiányzik, és akarom őt. most már akarnám őszintén szeretni... de késő már.

nehéz elengedni mindezt, olyan két egyedüli hét után amikor azt hitted ez lehetne még jó is. Fáj. talán azért fáj ennyire mert tudom én rontottam el, és kijavítani sem tudom a hibám. azt hittem, abban reménykedtem hogy kapunk egy tiszta lapot, mert akarok egy tiszta lapot. Akarok!!! ez annyira gyerekesnek tűnhet, de ilyen tényleg van, s nem kellene ha nem játszottam volna.

nem akarom hogy ennyi legyen, de én alakítottam így, és most aztán várhatom. Bárcsak bárcsak ne így csináltam volna, bárcsak magamat adtam volna és érezte volna a biztonságot.. szeretem. de ezzel már nem érek semmit, most már nem.

Hibáiból tanul az ember, szokták mondani... úgy érzem ez elég nagy tanuló pénz volt. és szörnyű ez az érzés, mert tudom ha itt lenne el sem engedném már...

...de nincs itt már.

akarom.

nem tudom mi van nem tudom mire vágyom, nem merek arra vágyni ami bennem van ott mélyen belül. szeretek valakit akivel nem működött mert féltünk. nagyon is féltünk

a félelem mégis megbánít, elvágja az utat a jó felé. és felteszem a kérdést hogy jó ez? jó védeni magunkat és nem beengedni a jót? nem utat engedni az érzésnek, mert felmerül a kérdés hogy mi van ha? mi van ha nem hív? nem jön el mert nincs ideje? nem is akarja ezt az egészet? azért nincsen ideje mert nem is akarja?

felépítünk magunkban egy egész képet és az ellen védekezünk... mert mi van ha?!

Érdekes sosem volt még ilyen hogy írtam és kontrolláltam magam mert folyamatosan nem adok magamnak igazat, vagy éppen nincs folytátasa a gondolat menetnek, mert fals. És most jövök rá hogy egy jó nagy marha voltam és vagyok, mert elijesztettem magamtól egy olyan embert aki szintén félt és én pedig nem adtam meg a lehetőséget és nem mertem őszintén szeretni. csak vágytam rá és rögtön akartam anélkül hogy én bármi féle biztonságot nyújtottam volna... színészkedtem? lehetséges. de inkább taktikáztam.

a taktikázás pedig nem a legjobb taktika a szerelemben. a szerelemben nincs olyan hogy taktika. felejtsük el. az eleve el van cseszve. ideje feleszmélni hogy ez nem erről szól, idiótnk vagyunk. ülünk és várjuk hogy jöjjenek értünk fehér lovon.

...és annyira visszacsinálnám és máshogyan csinálnám. Szeretném és vágyom rá hogy ez ne ennyi legyen. nem lehet ennyi... akarom a barátom vissza és szerelmes akarok lenni és azt akarom hogy ő is az legyen és szeressük egymást és boldogan sétáljunk együtt a naplementébe.

Vajon ez csak azért van mert egy hete mondtuk ki a viszlátot és ez egy normális reakció hogy ezzel van tele a fejem és nem is volt ez olyan jó, csak elhitetem azt magamban hogy ez lehetett volna szép is?! hogy valóban igaz volt az hogy hülyének nézett és komolytalan volt és nem értékelt??? nem tudom. Káosz van idebent.. nagy nagy káosz. lehet ez csak ennyi és tanulnom kell ebből az egészből. ebből hogy hogyan nem kell és nem lehet "szerelmet csinálni".

Mégis.. azt érzem... hogy kell nekem.. Ő.

.kérdések

sajnos egyre több olyan írás jelenik meg hogy Hova lettek a férfiak?!

Férfinak lenni, vagy férfivá válni tényleg ennyire nehézkes? ekkora zűrzavar van a hímnemű egyedek fejében is?! hiszen a nőknek tényleg az van, de legalább valahogy jelzik, hogy nincs rendben minden.. A fiúk miért nem mernek szeretni? Tényleg ennyire nagy a baj? Ennyire nagy a baj a lányokkal és ennyire erősen azt a sztereotípiát alakítják ki, hogy mindenki egy megbízhatatlan csapódár? Meddig mehet ez, meddig várhatják a nem ilyen lányok a "szőke herceget fehér lovon", aki tényleg szereti... (nem kell más! nem kell senkinek sem több csak az hogy szeressék.. igen, mind a két nemnek...) Meddig nézhetik el a megmagyarázhatatlan, komolytalan, néha sértő viselkedést azoktól a fiúktól akikkel ők tényleg szeretnének többet, és akár a jövőjüket is el tudná együtt képzelni? Mégis meddig? és mi a megoldás ilyenkor? Tűrjünk? vagy lépjünk tovább és ne hagyjuk az energiánkat és a szeretetünket.. szerelmünket elpazarolni/elpazaroltatni...

Ebben a mai világban mégis mi lesz a ki út ebből a végeláthatatlan labirintusból? Az hogy továbbállunk attól az illetőtől akit szeretünk.. aki lehet hogyha végre merne őszintén szeretni boldogak lehetnénk és tényleg nem kellene soha senki más?!

mikor lép színre az a valaki az álca alól, aki végre megbízik bennünk és csak szeret? mi lehet a titok nyitja?

Hiszen annyira, de annyira megnyugtató és tápláló lenne ha őszintén, éretten ott lenne az akit szeretünk, mert szeret.

Mert mer szeretni...

Kívánom, hogy ne merüljön fel bennetek ennyi effajta kérdés, mert egyáltalán nem tölt ez az egész és nem szárnyakat ad, hanem csak lehúz a porba ez a fél lábon állás...

.teljes káosz

emlékszem nem egészen egy hete még azon rágodtam hogy ha megcsalnának mennyire hülye lenne az illető ha ilyet tenni.. hizsen ilyet nem teszünk...

 

na de! mi van ha mi vagyunk a cslók?! mi van akkor ha sokat iszunk, vagy egy barát sosem volt csak barát? és mi van ha ez kettő éppen találkozik egy bulis estén és ketten vagytok az erkélyen.. amikor persze a barátsági társalgás és hülyülés komolyabb témákat vet fel, hogy talán sosem voltatok csak barátok és mindig kiváncsi volt a csókodra? ilyenkor mi van? az alkohol vajon az igazságot hozza a felsznre vagy csak a kisördög jelenik meg a válladon és irányít téged?!

úgy érzed hogy kezedben tartod a dolgot és eme különös szituációt és kezelhetőnek érzik, de mégis csak egy olyan időintervallum amikor loltják a lámpát. Vajon mi lehet ennek a lámpa oltásnak az oka? hogy lehetünk ennyire marhák hogy elengedjük a gyeplőt és tudjuk ha valami történik azért tényleg utálni fogod magad.

őszintén szólva én nem értem ezt! hogy lehet hogy valaki ennyire határozatlan, komolytalan, felelősség teljesség hiányában lévő és idióta? bocsánat. de erre nincsen szebb szó.

 

mikor lesz elég? mikor van az hogy már nem lesz menthető a szituáció? meddig mész még el? meddig hagyod azt hogy nem irányítod az életed, hogy nem gondolkodsz előre? mikor van megállj? és minek is kell megálljt parancsolni?? a szívnek? nem nem hiszem hogy itt ő lenne a hunyó.. ez csupán elmezavar és kilátástalanságból fakadó óriási meggondolatlnság...

talán itt bukik mindaz hogy az életednek egyáltalán nincsen célja.. hiszen ha volna akkor nem lenne rád ez ennyire nagy hatással és nem is érdekelne, hiszen az életed rendben vsn. lehet hogy a szerelemi életed nem.. na de kibánja ha az életed többi része rendben van?! a töbi úúgyis jön magától! a kérdés már csak az hogy rendben van? tudod hogy kivagy? ki vagy a világban? hogy merre tartasz? és hogy mi a célod?

.merni szeretni

két ember között a legnagyobb gátat talán a félelem képezheti. ez a gát nem más mint egy óriási akadály két szeretetre éhes, mégis üvegszilánkon lépkedő ember között, akik már megéltek egy két dolgot.. talán nem akarják mgukat elveszíteni.. talán nem akarják kiszolgáltatni magukat és nem akarják értéktelennek érezni magukat... talán csak félnek hogy újra abba a szituációba kerülnek és megint kaparhatják össze magukat egy mély gödörből, amit talán maguknak ástak. most viszont amikor lehet hogy amegfelelő emberre találtak egyzerűen nem mernek lépni és inkább sunnyognak és félgőzzel csinálják.. várnak a másikra... és ez így jó? nem fogják megbánni? hova vezet ez? lehet hogy éppen a megfelelő partnert veszítik így el?! lehet hogy ezzel a gyávasággal éppen a nagy ő-nek intenek búcsút aztán pár év múlva bánkódva gondolnak vissza? Hiszünk mi még a mesékben? hiszünk még a boldog befejezésben? abban hogy ha ki is lépünk ebből a kapcsolatból a másiknak lesz annyi bátorsága és nem engedi elmenni a másikat?! lesz még nagy ráébredés hogy ez így nem vezet semmi jóra és mernünk kellene szeretni?!

Miért nem merünk őszintén szeretni? félünk hogy sérülünk? hogy ne talán-tán mi jövünk ki rosszul, mert mertünk szeretni?! emberek! úgy hiszem, hogy aki mer szeretni az nem jöhet ki rosszul egyetlen szituációból sem....... a szeretet a legcsodálatosabb dolog a világban és mégis úgy gondoljuk hogy ez szégyen, vagy lealacsonyítható dolog, egy érzés ami kicsivétehet minket...

szomorú vagyok hogy még én sem tudok szeretni, pedig aki mer az nyer! lehet hogy éppen attól tartunk hogyha megnyitjuk a szívünk és a másik nem akkor hoppon maradunk, hogy a masák talán kiröhög és önző módon viccet csinál belőlünk.. lehet hogy én is ettől félek.. vagy csak egyszerűen attól hogy nem viszonozzák... hát igen talán ez a legnagyobb buktató.. DE tudom, igen tudom, hogy aki őszintén játszik és be is meri engedni a másikat a szívébe és érezteti is azt hogy szereti, az a fél nem jöhet ki rosszul ebből az egészből, sőt! ez egy óriási dolog :) szomorú hogy vannak ilyen helyzetek amikor ennyire nehéz belekezdeni egy kapcsolatba...

.kaotikus távkapcsolat

nem tudom hogy hogyan lehet de nekem a szívügyeim mindig bonyolultak... talán mert én bonyolítom túl.. lehet az én elvárásaim nagyok.. vagy még ennyire nem ismerem önmagam sem, hogy nem hogy azt nem tudom mi zajlik körülöttem.. azt sem tudom hogy bennem vajon mi zajlik. Itt van egy stabil, dolgozó, lelkiismeretes, jó képű, életrevaló, inteligens fiatalember és azt mondja engem akar.

hát igen a bibi már csak az hogy nem tudom valóban így van-e, mert mondani ugyebár könnyű... és 100 km-ről néha írni pár sort. Igazából egy dologgal tisztában vagyok hogy mit akarok. Több kommunkicáót!!! hiszen ez az egész köztünk is így kezdődött... beszélgettünk.

Felmerül a kérdés, hogy a férfi ha megkap egy nőt akkor már nem is fontos, hogy beszélgessenek? nem is érdekli, hogy valójában mi van éppen a szíveválasztottjával?! esetlegesen ami tényleg érdekli a másikkal kapcsolatban hogy meg ne csalja?! ettől lesz működőképes egy kapcsolat?! Nem gondolnám. Főleg nem egy távkapcsolatban.. egy ilyenfajta kapcsolat hogyan működhet úgy hogy az egyetlen kapcsolati lehetőséget sem merítik ki ebben a mai világban?! Szomorú, hogy nekem is "nemérdeklődömnek" kell lennem ahhoz hogy ne csak vitatkozás legyen akkor ha végre beszélünk.

De hol van ebben az egészben a férfi és a női szerep? melyik pontnál parancsol megálljt egy nő?! Meddig bírja hogy ki ne nyissa a száját?! és miért ne nyithatná ki bármikor?! Egy nő nem éppen attól nő hogy a nyelvével harcol és kiegyensúlyozott, határozott és nem hagyja magát egy ilyen kapcsolatba megsavanyodni?! Őszintén szólva nő akarok lenni, és nem is hagyom magam lehúzni a süllyesztőn, nem mondanám azt hogy ez egy kényelmes kapcsolat... de megmaradt a terem. Hiszen élem az életem és nem vesztem el önmagam.. de itt merül fel a kérdés, hogy akkor miért van szükség egy ilyen kapcsolatra! ...hölgyeim és uraim elárulom, ez a szerelem. Nem, nem a nagybetűs szerelem, hanem az a fajta szerelem amikor még hagyod a másiknak azt hogy úgy csinálja és annyit tegyen bele a kapcsolatotokban amennyi még éppen kényelmes. Szakíthatnék! nagyon is könnyen. De sajnos ha szereted és nem is a rossz kategóriába sorolható ez az egész akkor vársz. Jelen helyzetben én várok, nőként várok. A kérdés már csak az, hogy meddig?

Meddig érdemes várni egy férfira?!

Mennyi idő után fog még annyira tisztelni Téged, hogy komolyan vegyen és úgy gondolja, úgy érezze hogy igen! ezért a nőért megéri!. Kedves olvasók! Várom az ötleteket! :) Én erre a válaszra még nem jöttem rá, de érzem hogy vészesen fogy az idő/ időm...

.plátói tusa

vágyok rá mert azt hiszem hogy ő az akire vártam, és eszméletlenül frusztrál hogy őt nem így érintem és egyszerűen tovább tud lépni és nem akar folyamatosan velem beszélgetni, mert én folyamatosan vele akarok lenni. legalábbis ezt érzem. eszméletlen hogy egy kis egyedüllét mennyire be tud szippantani és mennyire a hatalmába tud keríteni azzal a gondolattal hogy nem akarok egyedül lenni. hanem vele akarok lenni. és vele akarok beszélni és arra várok hogy írjon, igenis ő írjon mert akarjon engem! akarjon annyira hogy a sok teendője között is tud rám szakítani pár percet és feldobja a napomat egy kis flörttel vagy kedveséggel. mert ki vagyok ráéhezve TŐLE, nem mástól, mert mástól megkapom, de az nem olyan,nincs hatással rám. valószínűleg ennek az is az oka hogy ő nem ír és nem az enyém és én mégis meg akarom szerezni. és ilyenkor jön elő szintén a gondolat hogy akkor éppen lehet éppen az én nagy Ő-m mert nem kaptam meg rögtön?! mert nem hullott rögtön a karjaimba? mert nem sopánkodik értem?! csodás taktika... nálam bevált.. mert most én sopánkodom utána! gratulálok! és most röhögök hogy mennyire tudom mi zajlik le bennem mégis képes vagyok ennyire hatása alatt lenni. Okos! ilyennel még a 22 év alatt nem találkoztam. és zavaaar! és azt akarom hogy 0-24-ben beszéljünk.

csak az a helyzet hogy ha ez pontosan így lenne akkor már nem is lenne ennyire izgi és nem is foglalkoztatna ennyire.. így viszont... szerintem látszik hogy mi a helyzet.. :D

Viszont akkor most megint elérkeztünk egy olyan mérföld kőhöz, hogy miért nem élvezem és akkor le kell ülnöm magamhoz hogy mit is akarok.. mert valójában akkor mégis ezt akarom. ezt ahogy éppen az elmebajba kerget ezzel. miközben én ezt egyszerre élvezem és elszenvedem. csodás egymásra találás... hiszen ezek szerint ő lehetne a tökéletes mi közben lassan megutálom hogy ezt így teszi velem, amikor én már fülig szerelmes is lehetnék.. vagy éppen már pont emiatt az elhanyagolás miatt már rég plátói szerelembe estem! Csodás!

és én mégis élvezem hogy végre találkoztam egy ilyen személlyel is aki ezt meg meri velem tenni, miközben lassan megutálom amiért megteszi ezt velem. vajon ezt hívják szerelmi tusának?! mosolygok. mert boldog vagyok hogy még van olyan ember ezen a földön aki ekkora érdeklődést vált ki belőlem éppen az által hogy belógatta a mézes madzagot és én rá is repültem :D mintha egy barátom átadta volna a kezébe a kézikönyvet hozzám. egy úgytűnik igenis hasznos ki használati útmutatót amit én sem írhattam volna meg jobban /tapsvihar/

én már csak arra vagyok kíváncsi hogy hogyan fog ez folytatódni vagy hogy éppen hogyan fogok kimászni ebből...

.egyedül

hiányzik. hiányzik valaki. hiányzik a nagy Ő.

fájdalmat érzek szombat délelőtt amikor egyedül vagyok. mert már délután van és még mindig nem váltottam két szót sem senkivel, pedig annyira vágyok rá. nem akárkivel akarok beszélni. vele akarok kommunikálni. érezni hogy itt van velem és csak én kellek neki. Ő és nem valaki. akivel végre megérkezem, de nincs vége az utazásnak. hiszen csak akkor kezdődik el az élet, amikor minden megáll körülötted és csak rákoncentrálsz és jöhet bármi. egyedül vagyok ebben a szobában mégis a szívem tele van. tele van azzal az érzéssel amit átadhatnék, azzal a szeretet özönnel, ami engem szétfeszít, viszont mást az égig emelhetné. és csak várok. és hallgatom az esőt, miközben neki indulnék a világnak egyedül vagy vele már az sem számít mert annyira több van bennem mint hétvégén a szobámban ülni és sóvárogni, hiszen tudom hogy úton van felém, csak a szívem ki van éhezve a szeretetre és arra hogy szeressek. jól szeressek.

amikor azt érzed hogy úton van feléd, de még nem vagy vele tisztában hogy ki is lehet az, akkor bárki megtéveszthet és olyan érzelmeket kezdhetsz el táplálni iránta amik lehet hogy falsak de számodra már az energiát ad és remény. boldog reményt. viszont útvesztőben érezheted magad mert ha mégis csak összetévesztetted a szereplőket akkor egyedül maradsz ezekkel az érzelmi szálakkal és olyan könnyen bele is gabalyodhatsz. kigobozni pedig magányosan nem lehet csak jobban belekuszálódsz és nár mást is belevonsz és csak még nagyobb gubasz lesz.

én csak szeretnék már szeretni, és közben szeretetet érezni. igazi szerelemre éhezem és közben mégis itt van bennem lakatra zárva kitörni készen.

.fojtó szerelem szerelem?

hihetetlen hogy lassan egy éve nem írtam már hiszen én tényleg csak ajánlani tudom hogy azt a káoszt kitudd magadból adni.. vagy így vagy úgy.. hát én így szoktam.. a vicc csak az hogy az ember pont akkor felejt el ilyeneket csinálni amikor éppen egy olyan ember mellett vagy aki mellett néha csak halgatsz miközben az agyad szinte már ordít, és te mégis bent tartod.. sőt ami megkoronázza az egészet hogy ha még szerettél is volna egyszerűen nem volt időd mert éppen azért mert ennyire elhanyagoltad magad nem hogy nem merted elengedni magad annyira sem hogy leülsz EGYEDÜL csak gondolkodni picit. a gondolataid lezárják. lekorlátozzák és semmissé teszik; persze csak ha az illetőnek megvan ez a csodás képessége :) amit úúúúgy szeretünk. na persze. Talán éppen egy ilyen húzás semmisíti meg a szerelmedet, hogy annyira elnyomja az irántad érzett szerelme és szeretete a saját szereteted magad felé, mert te annyira igyekszel hogy viszont szeresd mert ha nem akkor HŰHAAA mit merészelsz tenni amikor ő annyira de annyira szeret téged

hát kedves olvasó.. nekem ez nem szeretet. a szeretettel éppen azt mutatod ki hogy azért vagy azért ami egy ember és aki! mert te bizony a személyiségébe szeretsz bele. csak ezt jó lenne tisztázni. Nehéz felnőni így visszatekintve.. hiszen annyira szembe vagy állítva azokkal a dolgokkal amiknek meg kell történnie.. mert igen fogalmazhatok így hogy suliba kell járnod. oké ez normális hogy időhöz kell kötni, de amikor már szerelmesnek kell lenni akkor már egy kevésbé nem hozzád ilőő emberrel is "megelégszel" hiszen itt az ideje hogy átélj dolgokat. hát jelentem; megtörtént. és hogy bánom-e? nem tényleg nem egy pillanitg sem, inkább azt bánom hogy ennyire a hatalmába kerített, mert ennyire szabadjára engedtem, hiszen ennek(azoknak a dolgoknak) biztosan úgy kell lennie és történnie..

kedves tizenévesek. kérlek ne hagyjátok magatokat! keresgéljetek élvezzétek az életet és ismerkedjetek, de magadat soha ne szorísd háttérbe! semmisem fontosabb annál hogy közben te tisztában légy önmagaddal és hidd hogy jobbat érdemelsz, és tudd hogy amiket szeretsz csinálni és helyesek is azok neked JÓK, számodra az kell és ha el akarsz menni és ha a hobbidra vagy éppen a barátaidra szeretnél szánni egy kis időt TEDD! de nehogy azért ne csinálj ilyen számodra fontos dolgokat mert mi lesz ha?! mert kit érdekel.. ha nem fogadják el akkor egyszerűen nem passzoltok! ne hagyd magadra erőltetni butaságokat és olyan dolgokat amik csak begyógyítják azokat a sebeket amiket éppen ezeknek a hiánya okozott... mert akkor te egyszer csak el fogsz tünni.. :/ és én tudom hogy milyen... mert egy idióta voltam...

Végezetül csak annyi, hogy hiába jó fej ha nem a te jófejed akkor bármit tehetsz akkor sem lesz a tiéd, ne fog klappolni a dolog...

 

Csak okosan és bátran! MAGADÉRT! :)

.emberiség.1

mit is jelent az emberiség?! a mai világban úgy érzem ennek a szónak a jelentése kezd eltűnni, az ember egy társas lény, igényli a társaságot és szeret szeretve lenni. viszont az önzőség és a feltörekvési vágy ezt mind elfelejteti. nincsenek már őszinte... tényleg őszinte emberi kapcsolatok, nincs feltétlen szeretet, nem merünk csak szeretni mert attól félünk hogy minket nem fognak viszont. és ez nem is ennyire egyszerű elmondom miért.

különböző társaságokban mozgunk de nem csak emberenként hanem napszakonként is, hiszen igaz hogy reggel otthon ébredünk viszont  onnan az utunk máris a munkába visz aztán maximum ebédszünetre.. még egy kis munkába aztán este vissza a családi fészkünkbe vagy a kuckónkba. mások vagyunk, ez tény és azt is tudjuk hogy mást igénylünk viszont azaz egy is biztos ebben is hogy a kölcsönösségen alapszik egy jó kapcsolat.

helyzet a következő: jó igazából valljuk be hogy a reggelek még jók is lehetnek ha mi is azt akarjuk hogy jó legyen, viszont ha már nagyobb közönség van a nap többi szakaszában már nehezebb a helyzetünk hiszen a munkahelyen az ismerősök is arra törekednek hogy őket is meghallgassa valaki ahogy te is akarod hogy téged meghallgassanak (csak lehet hogy te ezekkel az ismerősökkel ellentétben te nem szeretnéd bárkivel megosztani a személyes kis dolgaidat... ami igazából a normális). <-- na látod ennél a pontnál máris csak hallgattál de rád igazából senki sem figyelt csak egy bábú voltál a másik életében és mondjuk hogy is kezdhettél volna bele egy jó kis sztori elmesélésében ha nem érzed azt eléggé érdekli annyira hogy te is mesélj picit.
ez még nem is lenne gond, csak az a gond hogy fordított esetben te is ugyan ilyen cápaként fogsz lecsapni egy olyan emberre akire te vártál és vágytál hogy végre te is lehess a mesélő és ne csak a hallgató. és mindeközben megint csak van egy olyan szereplőnk aki meghallgatás nélkül tovább sétál. FIGYELJ ODA HOGY TE NE LÉGY EZ A MESÉLŐ, TE LÉGY A MEGHALLGATÓ ÉS ÉRDEKLŐDŐ IS EGYBEN! persze csak ha rám hallgatsz.

.egyéni

amikor az élet egyik pontján már muszáj megállnod, mert csak elrohan melletted a világ szinte úgy hogy még csak egy kicsit sem élvezed vagy boldog lennél és állandóan csak a problémákról tudsz beszélni illő lenne megállni és nem csak mással foglalkoznod és nem csak a problémás oldalra figyelni. hová tűnt a lelkesedés? hová tűnt a szenvedély a lendület? vagy az mind ott van csak épp másra koncentrálod az energiáidat... amúgy teljesen feleslegesen?! igen feleslegesen, mert a dolgok történnek az energia és a pénz áramlik. te ezek ellen negatív gondolatokkal nem tehetsz semmit- legalábbis fejlődést ne várj.

.szerintem ami a legjobb lehet ebben a szakaszban az hogy kinyitod a szemed és visszatérsz és az leszel aki valójában vagy. nem foglalkozva a pitiáner dolgokkal és felfújva azokat! aminek meg kell történnie az meg is történik, minden az útján halad.

ha te most épp melózol de nem kapsz érte pénzt mert igazából épp a szakmaigyakodat töltöd előre... ügyesen. akkor nem kapsz érte pénzt mert nem annak van itt az ideje, de igen is csinálhatod lelkesen mert annak is meg lesz az eredménye. csak kérlek végre ne ragadj már le ennyinél hogy most mégis csóró vagy. enned van mit nem?! akkor meg? van is mit felvenned. az lehet hogy jól esne vásásrolni, de annak sem most van itt az ideje. csak várj és tudd hogy mindennek megvan az ideje és a jóra várnod kell.

az is lehet hogy most ez az időszak pont egy olyan időszak amit egyedül fel sem vennél de ha éppen egy ilyen rád ható tényezővel töltöd a legtöbb idődet akkor te is rágörcsölsz és csak ezen pörögsz és lásd be! negatívan pörögsz. nem egészséges ezen agyalnod, mert amúgy is teljesen felesleges..... szóval kisanyám kösd fel a gatyád mert ha már most ez van itt a húszas évedben egy kis pénz mert igenis fiatal vagy és lássuk be nem az a dolgod még elsősorban hogy pénzt és a családod sem milliomos akkor bizony nem fogsz vásárolgatni! mert igazából nincs is rá szükséged,csak a társadalom, ami körül vesz erre tereli a figyelmet. azon munkálkodnak a fejesek hogy éppen ezt érjék el, hogy neked vásárolnod kell ha még lassan ki is esik a ruha a szekrényedből... tanulj meg a fontos dolgokra figyelni a megfelelő időben! ez a legfontosabb és leges legelső lecke amit az élethez meg kell tanulnod. mert bizony amikor életed legszebb korszakát is elszürkíted ilyen idiótaságokkal NA akkor kell azt az érzést táplálnod hogy valami nem és boldogtalan vagy és szorongsz és szomorú vagy és reménytelenül vágyakozol... de miért is???

az nem jó ha egy olyan ember mellett aki rengeteget számolgat és kalkulál és tervez, te is azzá az ember típussá válsz. nem jó ha a rossz dolgokban erősítitek egymást. ne hagyd magad befolyásolni és elnyomni. légy önmagad és ne bújj be más bőrébe még  egy kicsit sem mert az kényelmetlen lesz, de elárulom ne csak neked hanem a környezetednek is...

.csalódás

csalódni nem jó semmiben és senkiben, pedig sajnos ez néha mégis előfordul, szinte elkerülhetetlen. ha csalódsz valakiben akkor azelőtt bármennyire közel is engedted magadhoz, ezentúl húzol egy határt, és inkább óvatos vagy és átlátsz a szitán... és ha okos vagy inkább fenntartod a látszatot. szerintem ne fecséreld az idődet a magyarázkodásra, hanem csak tedd el magadban jó helyre, Te ebből is csak tanulhatsz.

.az út

igazán érdekes ez a számomra új érzés, nem is tudom, hogyan fejezhetném ki,boldogság? neeeeem, mert boldog vagyok minden nap, legalábbis igyekszem, ez más! mintha megérkeztem volna, belső béke, talán ez a legkifejezőbb, amikor úgy érzed bármi jöhet ahelyett hogy aggódsz és akadékoskodsz. inkább helyette élvezed azt ami van és bohóckodsz, azt mondod amit akarsz és gondolsz, bátran.
Bátor kezdesz lenni, végre nem azt próbálod mondani amit kell vagy ami másiknak esetleg behódolna hanem olyan könnyedén vállalod fel önmagad és a reakcióidat amennyire csak lehet. ez még csak a kezdet, nagyon az elején vagy még, mégis olyan mintha eddig csak egy vérszegény élettelen zombi járt-kelt volna azon az utón ahol TE még csak most tapogatózol.
Ez talán most egy kicsit megint zordnak tűnhet, én mégsem zord arccal itt, hanem éppen bizakodó, őszinte mosolygós tekintettel, amikor valami történni készül. Jelenlegi állapotomban bátran kijelenthetem.. jöhet bármi, az emberek jöhetnek, mehetnek, nem félek. én most érkezem! Számtalanszor, talán túl sokszor is hittem azt hogy nekem kell alkalmazkodnom, mert hogy nekem milyen jó az alkalmazkodó képességem és hogy én ilyen vagyok, nos igen ez nem is lenne baj mindaddig amíg ezt nem kevered össze azzal hogy olyannyira alkalmazkodsz emberekhez, társaságokhoz, hogy a szilárd alapvető alapot, aki TE lennél is hozzáigazítod mindahhoz a sok-sok különböző emberhez.

lassan annyi mindenki alakját, viselkedését, reakcióját próbáltad már magadra húzni hogy az mind már  el sem férne egy családi kertes ház egészében...udvarral együtt! Sok emberrel találkozunk. ez tény. de annak is ténynek kell lennie, hogy ezek az emberek nem azt várják el, ÁCSI nem is várnak el semmit, szóval nem arra kíváncsiak - valójában csak magukra kíváncsiak az emberek..- hogy te ki tudsz lenni, és nem azt az embert tudják szeretni aki mindig más akar lenni, hanem TÉGED.  Te egy ember, egy társ, egy szerethető ember vagy, nem egy Pokémon a meséből aki mindig más alakot ölt, mert azt hiszi ez vezet a győzelemhez, csak hogy megjegyezzem…ez nem segített neki...

nem is fecsérlem tovább a szót, merj már végre az lenni aki akarsz….aki vagy! hidd el, fogod látni az emberek reakciójából azt amit talán még soha akkor ha magadat adod. Ellenpélda, ha nem a saját dolgaidat adod úgyis túl gondolod és agyalod és hidd el felesleges, mert az nem a tiéd! ne pazarékolj többet az idődből, egyszer élsz!

 

.zűrzavar

.és az a zűrzavaros állapot amikor nem is tudod pontosan hogy mi lenne a jó döntés?!

Nos az egy nagyon fárasztó helyzet,fázis, állapot és időszak, még pedig azért mert az agyad egyre csak jár és jár, szépen végig vesz minden lehető helyzetet, történést és a lehetséges kimeneteleket párosítva az érzésekkel gondolatokait, döntési helyzeteket... igyekezve akár a másik fejébe bújni esélyeket latolgatva. nem tudom mi ilyenkor a legjobb döntés, megálljt parancsolni az agynak -ami számomra szinte lehetetlen- vagy a még érintettek elé állni, vagy nyafogni a barátaidnak, vagy csak búskomoran járni az utcákat, vagy éppen vigyorogva a másik szemébe nézni.  bárcsak tudnám, vagy lenne egy időgépem amivel megnézhetném, hogy mivel mit váltok ki, vagy bármi más ami segítene ebben a helyzetben... de ez az élet, pontosabban ez is az élet főleg huszonéves fejjel. a probléma már csak az lehet ha nem jutsz sehova és nem haladsz egyről a kettőre, mert ez nem csak kimerít, hanem érzelmileg is megtépáz.

.úgy gondolom, hogy mindez a sok agyalás semmire sem jó, hiszen feleslegesen kattogsz rajta, és teljesen elhomályosít. teljesen máshol jársz már, már össze-vissza járnak a gondolataid, akár teljes letargiába is eshetsz, és mindezt miért? mert már annyira szeretnél valamit, hogy túl gondolod... feleslegesen... lehet hogy ha hagynád vagy hagytad volna minden sínen lenne és az a kis idő sem ment volna el az életedből..értékes energiát fecsérelve. természetesen ezt az egészet úgyis felfoghatod - amikor már tisztán látsz- hogy ez egy jó tanuló pénz volt, hogy higgadj le!!!

ne próbálj meg mindent irányítani. felesleges! ha valaminek nem úgy kell lennie akkor bármit is gondolsz, mondasz, írsz vagy teszel megy a süllyesztőben, vagy akár még rosszabb esetben még vágod is magad alatt a fát.

 

Szóval ha rám hallgatsz akkor megrázod a fejed, nagy levegőt veszel és lenyugszol és végig gondolod hogy ez mind megéri-e és hogy mi miért van, hogyan is indult el ez az egész, és pont. ...szerintem rá fogsz jönni, hogy nem is ér ennyit, de az lehet hogy nem fogod magad érteni és majd röhögsz... ;)

.csak te

az önmagadra találás talán a legnehezebb dolog az életben főleg akkor ha magadat már nagyon régen veszítetted el, gyerekként és te magad nem is tudod hogy milyen voltál, maximum egy videón visszanézve magad próbálsz visszatalálni az igazi énedre. én igazából szinte szomjazom a könnyedségre, a könnyedségre ami annyira messze áll ma tőlem mégis annyira jól állt gyermekként. annyira szeretném azt az énemet, a gond már csak az hogy ez már megint csak nem könnyed hozzáállás, hanem görcsös próbálkozás...

viszont azt tudnod kell hogy először is az a legfontosabb hogy te szeresd magad annyira, hogy ne próbálj meg annyira tetszeni másnak talán annak árán is hogy olyanná válsz mint a másik fél. ez semminek sem a megoldása, csupán tovább erősíted azt hogy te nem leszel te, nem leszel az az ember. hiába is tartozik hozzá azaz énedhez hogy szereted ha szeretnek. viszont azt tudnod kell hogy hiába fognak ebben a helyzetben szeretni, sőt mindenki elmondja majd hogy milyen jó fej vagy, nem téged fognak szeretni, csak meglátják benned azt amit te éppen szeretnél, de nem téged fognak szeretni. a legjobb és egyben a legrosszabb is hogy ha mersz önmagad lenni, lesz olyan aki nem fog kedvelni. viszont lehet hogy végre fogod magad annyira szeretni hogy ez már téged egyáltalán nem fog érdekelni. végre eljönne az a pillanat amikor teljesen jól érzed magad a bőrödben és ott lesznek melletted azok az emberek akik tényleg számítanak, és TÉGED fognak szeretni, és nem csak egy darabkát fognak szeretni ismételten csak amgukból egy másik személyben.

a kérdés már csak az hogy ki is vagy te, hogy mit is szeretsz és hogy milyen emberek társaságában érzed jól magad. 1. lecke és feladat keresd meg a válaszokat ezekre a fontos kérdésekre.

ami most megijeszthet az az hogy nem tudod hogy aközül a sok-sok szituáció közül mikor voltál te önmagad... enélkül pedig elég nehéz feladat vár rád, most pedig azt tanácsolom hogy ne kérj baráti segítséget, mert az megint csak megvezethet téged, ezt egyedül neked és esetleg még a családodnak kell megoldani. hogy miért mertem említeni a családot?! mert esetleg még ők tudhatják hogyan is találhatsz vissza ahhoz a csöppséghez aki egy igazi ÉLETKE mert lenni; ők ismernek annyira és szeretnek is annyira és nem is féltik majd magukat hogy esetlegesen ők kevesebbek lennének attól hogy te magadra találsz és habzsolod majd az életet, ahogyan eddig is kellett volna....

már elindultál egy úton, már felismerted a problémát és a jelenlegi helyzetet is tudtad értékelni, most már csak folytasd, KÖNNYEDÉN /persze ez most megint nem tűnik könnyed hozzáállásnak, de ez csak egy intés... :D/ vagy annyira értékes hogy ebben a világban merj önmagad lenni és teljes életet élj ;)

.roommate

nehéz dolog ez együtt élés egy emberrel, légy az te egy barátod egy barátnőd, vagy egy az elején még idegen személy. meg vannak a különböző szakaszok, amikor folyamatosan tapogatózol hogy milyen a másik,hogy mit mond és mit ne, mire kérdezz rá és mire nem, és persze a legfontosabb hogy mikor kell hagyni a másikat és nem faggatni az akkori rossz kedvéről, mert ha már úgyis olyan a kapcsolat akkor megosztja veled.

ez egy általános menet. elfogadod a másikat olyannak amilyen, meghagyod neki a teret és támogatod, de ennek viszont kölcsönösnek kell lennie, mert úgy az egész kaki. hiába fogadod el a másikat hogy hisztis, kényes, rossz kedvű, ha ő éppen nem hagy neked teret, vagy kritizál. mert ha már elértek erre a pontra ott már környezetváltozásra van szükség.

az első jel lehet az ha a másik fél nem veszi észre hogy éppen érzelmileg zsarol téged, ez főleg akkor meglepő ha a te figyelmedet is más hívja fel erre a tényre. vagyis hogy amit az egyik teljesen tolerál a másiknak, a másik eközben csúnyán néz és folyamatosan megjegyezgeti a másikat.
nos ebben a pillanatban kell ráeszmélnünk arra, hogy talán sohasem működött ez az egész, csupán a türelmesebb fél nem is törődött azzal, hogy folyamatosan probálnak beleszólni "aranyosan" az életébe, aki mellesleg mind emellett teljesen irányíthatónak mutatja magát. na de mint látjuk nincs késő észrevenni mindezt mivel, még választhatjuk azt hogy keveset vagyunk a közös térben és mellőzzük a másikat; az érdekes már csak az az egészben hogy bár most ez teljesen leülepedett már mindez a szervezetünk máris elkezdett védekezni és mindezt már megelőzte egy egy hetes hanyagolási periódus. természetesen ezt a másik fél megint csak arra sarkítja ki hogy velünk van gáz. de no problémó, ő úgy sem fog arra ráébredni hogy talán a kapcsolat nem olyan mint volt amit nagyon nem ő tartott fel, nem nem. ő már csak azt fogja érzékelni hogy te már nem vagy ott mellette. mondja csak másnak a megjegyzéseit ;)

 

ui.: a sajnálatos már csak az hogy miközben te pont próbáltad elfogadni azt az embert típust amilyennek a te szüleid még véletlenül sem neveltek, éppen egy ilyen típus nem tud hová tenni téged.

.nőj,érj,fejlődj

felnősz és közben várod a nagy Őt, aztán még tovább várod és várod, de valamit elfelejtesz,neked magadhoz kell engedni.

ezt a mondatot még akkor írtam amikor egy ismerősöm éppen rossznak állított be és kérdőre vont, én ennek hatására nagyon ideges lettem. az idegesség csúcspontja akkor következett be amikor már úgy volt nem beszéljük meg. ettől idegesítőbb dolog az életben úgy gondolom nincsen. természetesen én ebben a helyzetben sem hagytam, mert volt választásom; összekaptam magam és elé álltam és megbeszéltünk, ennek eredménye képen kapcsolatba kezdtünk, de ez sem volt egy hosszúmenet. 1 hónap után csoda folytán nem nekem lett elegem valakiből, hanem a másik félnek lett elege belőlem; nem bírta. igen mondhatom így is hogy nem bírta azt, hogy én konzervatív vagyok és nehezen mutatok ki bármi féle érzelmet is. az persze már csak egy másik ,,hab a tortán" hogy még jobban le lettem korlátozva. nem mondanám hogy ez az ő hibája, sőt inkább ő segített és a családom észrevenni azt hogy nem teljes az életem, nem biztos az önbizalmam és ezen változtatnom kell. ezt még jobban már csak egy auraelemző adhatta a tudtomra, aki úgy fogalmazott belefáradtam. De hisz az hogy lehet? én egy 20 éves életerős, egészséges fiatal vagyok, ugyan mibe fáradhattam én bele?!!!

Mibe? talán abba hogy ahhoz képest kiskoromban mennyire könnyed és elbűvölő voltam, mára majdhogynem szorongom.  senki se kérdezze, meg miért van ez így, mert sajnos nem tudom a választ. viszont azt tudom hogy most ez a feladatom hogy magamra odafigyeljek és végre megérkezzek, mert pillanatnyilag még olyan mintha az énem nyaralna és csak egy halvány másom éli a mindennapokat helyettem.

Talán éppen ezért lett vége a kapcsolatomnak nem rég, és mint ahogy már említettem érdekes módon nem én döntöttem így. nem én akartam hogy hagyjuk abba, jó persze én is tudtam akkor is hogy nem működik jól ez az egész, a "gond" már csak az hogy én eközben túlságosan is elkezdtem kötődni, az okát nem tudom, de ennek nem hiszem hogy szokott lenni oka, ez csak jön a szeretettel és mindazzal a bizalom kiépüléssel aminek mi az útján voltunk. nem gondolom hogy ez egy rossz döntés volt, hiszen én ebben a helyzetben sem lettem könnyedebb és magabiztosabb vagy boldogabb, nem lettem az.... sőt! belülről úgy tűnt végre biztonságban vagyok és ott van valaki akire számíthatok hiszen ő a PÁROM. a párom aki támogat, mégis rá kellett eszmélnem hogy nem, ez nincsen így.
Éppen az ellenkezője történt; volt mellettem egy olyan erős ellenzék, aki mellett nem is tudtam elengedni magam, odafigyeltem még jobban hogy mit csinálok és mit nem, vagy ha mégis csináltam valamit azt ÉN kevésnek éreztem. Szerettem, mert szerettem, sőt.. de túl kell lépnem, hiába van még bennem ragaszkodás. nekem ebből tanulnom kell és épülnöm. azt viszont tudom ha nekünk együtt kell lennünk akkor együtt leszünk, amikor már mind a ketten erős személyiségek leszünk és tudjuk kezelni magunkat úgy hogy az nem csak magunknak jó! Igen talán ez a legfontosabb, hogy mint két erős fél tudjuk a másikat támogatni. ehhez viszont még fel kell nőnöm.

.szökés? neee

szökjek meg a világból, komolyan szökjek meg, na és hogyan, és mégis miért?! talán azért mert nem tudom mi zajlik körülöttem, mert nem tudom irányítani az érzelmi világomat, legbelül. azért mert nem tudom mi miért történik velem és körülöttem?!

lehet nem ártana egy kicsit kiszökni saját magamból és kívülről nézni magamat, mert ez így nem vezet sehova, nem akarom rabolni a saját időmet,nem akarom pazarolni a drága 20 éves életem akár egyetlen percét sem. most éppen valahol nagyon boldognak kellene lennem, azokkal akiket szeretek és akik szeretnek.

na hát igen. de amíg ennyire hajhászom a szeretet és nem elégszem meg azzal amit most kapok, és csak sír a szám azoknak akik szeretnek és még nincsen velem tele a tökük

ködösítés nélkül?!

vicces. igen vicces mert most végre valami jóról egészen jóról, és bölcs dologról akartam írni, szomorúság nélkül. én csak egy buzdító darabkát akartam a sok melankolikus rész közé, de az élet mindig közbe szól. nem kell félre érteni az én írós vénámat, én így fejezem ki az érzéseimet. igen tudom, egyáltalán nem hétköznapi, de ez így a legjobb. szeretek élni, és az a legjobb ha zajlik az élet, amúgy mi értelme lenne. Nekem ezekből kellene tanulnom, és muszáj a saját kezembe vennem ezt a dolgot is, hogy magamtól okosan változtassak akár a gondolkodásomon, akár ahogyan szemlélem a világot és a benne élőket. Amint azt már észre vettem ez nem könnyű, kell vagyis kellett az útmutatás, az a pár őszinte szülői szó, de most már úgy érzem kell az hogy most már lássam mitől lehetnék még jobb és még boldogabb és simulékonyabb, hogy hogyan tudjam kezelni az emberek közeledését, és az érzelmeim kimutatásában is van mit javítanom. egyszerű. fel kell nőni és le kell szedni azt a maradék tojáshéjat is, hogy mint felnőtt egyén tisztán lássunk... ködösítések nélkül.

.a "hőn áhított" fájdalom

.tudod amikor még tapasztalatlan vagy mindig csak a jó van előtted; vágysz például nyaralni, vágysz venni új dolgokat és vágysz szerelemre. na igen csak mind ezek mellett nem kalkulálod bele, hogy mindennek van hátul ütője és nagyon tud fájni, és bizony ez rosszabb mint a fizikai fájdalom. igen rosszabb, mert míg az égést vagy a zúzódást például jegeled és tudod mi a megoldás, egy szerelmi bánatnál nem tudod mi lenne a legjobb cselekedet, nem tudod hogyan segíthetnél ezen az egészen; végig pörgeted szinte az egészet újra és újra, pedig bizony kisbarátom lehet a legjobb az lenne ha az egészet el engednéd és elhessegetnéd az egészet a gondolataid közül. mennyire is egyszerű lenne ez ha ez tényleg olyan könnyű lenne mint ahogy ez itt olvasható, kár hogy ez koránt sem ennyi. továbbra is tele vagy kérdésekkel amelyek megválaszolatlanok, megválaszolatlanok mert te egyedül nem tudod rájuk a választ. megkérdezhetnéd, beszélhetnél azzal, aki esetleg tudja rájuk a választ, de félsz hogy nevetségessé válsz.

de őszintén szólva miért félsz? félsz az igazságtól, attól, hogy talán a másik is végig gondolja mi is történt valójában? igen félsz, mert mind aközben hogy te nem tudod miért lett vége a sztoritoknak ő pontosan tudja, hisz ő alakította így.

a kérdés már csak az hogy te ezt akarod-e annyira tudni hogy akár az az embertársad leír magában és talán egy teljesen más emberre illő képet rajzol le magában Te rólad...

...

Az erzes amikor boldog vagy felbecsulhetetlen, az erzes amikor nem tudod hogy a jelen helyzetben mi lenne a jo dontes es mitol is lennel boldog es egyszerre hogyan tudnad megoldani azt hogy az a masiknak is oromet okozzon mar kevesbe annyira szorakoztato.

Egy ponton el kell donteni hogy melyikuk legyen boldog es kinek dontsunk a javara mivel kozben kibujik a szog a zsakbol hogy az az eset amikor mind a ketto boldog az egy fel altal hozott dontes utan borzasztoan ritka. Ezzel nincs is gond ha legalabb az egyik boldog, viszont ha mar egynek sem igazi akkor nem volt nagyon ertelme a valtoztatasnak.

de ha valaki nem vette volna eszre ( es ha eppen az nem vette eszre aki a dontest hozta), hogy bibi van akkor vagyunk igazan bajban hiszen ha ket emberrol van szo akkor altalaban nem egy ember dont teljes mertekig mindkettojuk "jelenlegi helyzeterol" hanem kozos dontesnek kellene szuletnie.

Viszont! Ha a, makacs es csak szinte csak a sajat onerzetevel kalkulal b pedig hatarozatlan es nem is gondol bele abba melyen hogy mi is tortenik vele es csak a miertekig jut el akkor viszont ne csodalkozzunk hogy "egyen all a vasar"...

Tudd hogy ki vagy, mit akarsz, es hogy kivel akarod, ami meg kell hozza hatarozottsag, es batorsag...

válasz.

elég sokan mondták már hogy miért ilyen témákról írok és főleg arra voltak kíváncsiak hogy ezt miért osztom meg itt, nos, először is azért mert az ilyen témákról nem szívesen beszél az ember vagy nem tudja szavakba foglalni csak maximum ilyenkor... nem mintha itt egyszerűbb lenne, csak ilynekor nem érik az embert plusz impulzosok és talán így könnyebb. Másodszor ha jó kedved van akkor nem ülsz a gép elé és pötyögsz hanem élvezed a boldogságot, a társaságot a pillanatot, viszont ha egy kicsit melankólikusabb pillanatodban vagy inkább ülsz le egy kicsit gondolkodni, elmélkedni, lehet hogy nem egy géppel a kezedben,de ha már annyira összetudod akkor szedni a gondolataidat akkor már le is írhatod, nos így szoktam én ennél az oldalnál kilyukadni.

 

ui.:próba képpen hanyagoltam az odalt. hiába való... miért is ne írhatnám ;)

10nap

A bejegyzés csak a tagok számára látható!

dilemma.

valójában ez a cím.... nem is tudom mire értettem. nem tudom! mert nem most írtam. meglepett... DILEMMA? mit akart ez akkor jelenteni? valószínűleg akkor is túl sok mindent,mert nem fejtettem ki; inkább meghátráltam.
számomra a dilemma most több téren is elő bukkan,ami nem éppen kellemes. össze vagyok zavarodva. nem is tudom ki vagyok és hogy mit kezdjek az életemmel. őszintén szólva lehet ez jobb cím lett volna,de most nem ez a lényeg.

a kérdés most az ki is vagyok én valójában. először is, az hogy én most ide írom le az elmélkedéseimet amit eddig csak én "hallhattam" és tudhattam most leírom, nem tudom miért! lehet azért mert már túl sok dolog van a fejemben. túl sok számomra. vicces mert ebben a percben azt érzem jobb lenne leírni az életemet egy könyvben mert ez már annyira bonyolult hogy lehet valaki még élvezné is. csak az a bökkenő hogy nem vagyok benne biztos hogy lenne a végén HAPPY END... pedig biztosnak kellene lennem,tőlem függ. igen ez az egy biztos; tőlem függ! jó lenne ha lenne egy célom amit valóra váltok és teszek érte, nem pedig csak csinálok valamit mert lehet hogy ennek és ennek még hasznát veszem. NEM! itt az ideje kitalálnom valamit és elhatározni mi is leszek! de a csúf igazság mégis az hogy nem tudom! egyszerűen nem tudok elhatározásokat hozni ha még én sem igazán jövök ki magamból, vagyis még én sem ismerem magam igazán. tenni kellene ellene valamit de sűrgősen! talán egy baráthoz kellene fordulni vagy a testvérhez. de nem teszem. mert még ők sem ismernek igazán. NEM ISMERNEK! nem ismernek. mert nem. mert nem engedem, pedig szeretném ha más emberek jobban tudnák hogy mit kellene csinálnom és hogy néha más emberek hozzák meg helyettem a döntéseket.... de ha ez így lenne akkor nem is én élném az életem, bár nem azt mondtam hogy minden döntésemet hanem hogy segítsenek, mert szükségem lenne rá. rá vagyok szorulva.

 

...

pillanat

A világ érdekes, mert az ember mikor boldog, nyugodt, jól kijön a családjával, a sulit pedig tudja kezelni és csak éli az életét akkor döbben rá, hogy hohó itt valami nem stimmel, aztán már jön is a probléma és a zűr-zavar a fejekben, majd kiborul a bili. Mintha csak egy tornádó kavart volna végig az életünkön; pedig nem, csak egy gondolat.

dobbantó

szokatlan érzés az, amikor az ember próbál kapaszkodni az eddigi életébe miközben pontosan tudja, hogy ennek a korszaknak vége. vegyük például a ballagás idejét, mert ezután nem kelünk többet az iskolába indulás gondolatával, nem készülünk másnapra fűrgén és nem járunk fakultációra. és eljön az ideje, amikor már tudjuk, hogy igenis vége és ilyenkor már nem ez jut eszünkbe, hanem a jó kis gyülekezések, az osztálytársak arca reggelente, a közös evések és a sok-sok beszélgetés, talán éppen a ballagásról. hihetetlen, érthetetlen érzés, amikor az embernek valamit el kell engednie, akkor amikor még nem készült fel rá és éppen most érez rá az igazi ízére.
amikor egy percen már rájössz, hogy nem Ava.!....vége van; nem lesz többet ilyen. megtanulunk egymás nélkül élni és elengedjük egymást. felnőttünk. együtt. és mindannyian megyünk a saját utunkat járni, mert ez a következő lépés; bármilyen nehéz is ez most a jelenben, a jövőből visszanézve tudjuk majd hogy kellett ez a dobbantó,bármilyen nehéz is volt akkor elengedni annyi kedves ismerőst.

ehhez már csak egy gondolat illik jobban:

"Útjaink százfelé válnak,
de szívünk egy célért dobog,
Nekivágunk a küzdelmes mának,
És épít karunk egy szebb holnapot..."
/Arany János/

háttér

nem tudok írni, jobb menekülni a gondolataim elől. a túl sok gondolat sem a legelőnyösebb egy írás előtt, hiszen az ember már nem tudja eldönteni mit is írjon és hogyan hiszen rendeszerés nélkül mit sem ér a sok gondolat. azok csak gondolatok, sok-sok gondolat. DE EZEK CSAK GONDOLATOK. nem nagy ördöngésség, hinné azt az ember, de amikor már túl sok van belőle akkor jön a kényelmetlen helyzet és éppen ilyen bejegyzések születnek az olvosó kárára. nincs baj így legalább szembesül az olvasó a háttérrel és betekentést nyer akár még egy ilyen blogoló nem éppen titkos iromány születésébe is. vagyis csak jó dolog ez...

verseny?

Az élet verseny? Nem, nem verseny. Legalábbis nem az emberek közötti versenyről lehet itt szó, hanem maximum az emberek saját, egyéni versenye a múltbeli magával. mennyit változott? jófelé változott? esetleg fejlődött? milyen emberek vannak most körülötte? és azok az emberek esetleg a barátai? ha a barátai akkor tényleges, jó barátok? jobban szereti magát, mint akkor? szereti az életét? és ami a legfontosabb: elfogadja azt?... azt ahonnan indult.

más.

http://www.youtube.com/watch?v=mINGKrtG3iw

szóval... először is remélem meghallgattátok és értetitek is miről szól! mert nem akarok zsákba macskát árulni, ez nem egy egyszerű "téma" és nem is ajánlott erről beszélni, és főleg nem erről írni. de miért is ne?! azért hogy az újságok nem írnak az ilyen fajta "irányzatok" -ról vagy nem is tudom, hogy nevesítsem,mert őszintén szólva nem szeretem azokat a jelzőket, amiket használnak, nem kell őket felcímkézni. nem, tényleg nem. mások és most már el kell fogadni nincs is ezzel semmi baj! nem kell ezzel nekünk törődnünk ez az ő életük! azt szeretnek, akit akarnak, és ahogyan akarnak, mégis megteremtődik bennünk emberekben és persze bennem is a gondolat hogy írjunk, és van róla vélemény, de még mennyi vélemény... jó és rossz. engem finoman szólva is hidegen hagy, nem vált ki bennem rossz érzést. inkább kérdések vetődnek fel bennem: hogy miért alakult ki ez? miért alakul ki ez? mind férfiakban és mind nőkben?amikor tudjuk hogy ez nem 'természetes' (az első ok az amit ők is tudnak nem lehet biológiailag gyerekük) öreg korban is tart? vagy megbánják? a férfiak túl érzelmesek és ezt már nem lehet összeegyeztetni a heteroszexualitással? esetleg a nők szerepe borult fel ennyire? ez az oka mindennek? a fejlődés?

így utólag jó hogy rákattintottam erre a dalra, mert talán sosem gondolom azt, hogy ezt megkellene írnom, mégis mikorra rájöttem mit is akar mondani és üzenni az író, elgondolkodtam. a szerző tényleg komolyan gondolja, valóban foglalkoztatja és mint megtudjuk példa van előtte. sőt még a vallást is belefoglalja, támadja, mert ő ezzel védi. hozzáteszem NEM A LEGJOBB VÉDEKEZÉS A TÁMADÁS. de nem is erről van szó ez nem feltétlenül rossz. ő is csak válaszokat szeretne a kérdéseire. ami érthető és tényleg van benne valami, de honnan veszi, hogy Isten már nem szeretni őket? az emberektől? a többi embertől, akik ítélkeznek egymás felett mit sem tudva az igazságról...